fbpx

01-pajta-eskuvo-fine-art-photography

Április közepe, igazi kánikula, vidéki báj és egy nagyon romantikus esküvő. Imádtuk Máté fából készült kiegészítőit, Tünde „tündérkés” ruháját, melyben légiesen mozoghatott menyasszonyunk. Ékes bizonyítéka, hogy merevítők és abroncs nélkül  is csodát lehet alkotni. Amit még mindenképp érdemes megemlíteni: a kézzel faragott gyűrűtartó, a festett táblák, a menyasszonyi csokor és persze a helyszín.

Elmondhatjuk, hogy visszatérő „vendégek” vagyunk a TB-RANCH-en és ez nagy öröm számunkra.  Azért nem szolgáltatót írtam, mert valóban úgy érezzük, hogy részesei lehetünk az esküvőknek.  A ranch bájos vidéki hangulatát választó párok, családjuk és barátaik nagyon közvetlenek, az itt dolgozók pedig valóban mindent megtesznek azért, hogy a nagy nap tökéletes legyen: 2 lehetőség is adott a kültéri szertartáshoz, a menü és a frissítők túlzás nélkül gasztronómiai ízélményt biztosítanak, a személyzet pedig rendkívül udvarias és segítőkész.

Ha pedig a helyszín ilyen csodás, szükségtelen külön napra tenni a páros fotózást.  Természetesen nem kell hosszú időre „magára hagyni” a násznépet, a fotózásra szánt időt meg is oszthatjátok (pl: a készülődést követően, majd naplemente előtt szánni rá kis időt).

02-dreamlab-eskuvoi-fotozas-debrecen-tb-ranch 03-pajta-eskuvo-nyiradony-devrecen 04-pajta-eskuvo-dreamlab-eskuvoi-fotozas 05-eskuvoi-fotozas-debrecen-nyiregyhaza-budapest 06-pajta-esukovo-nyiregyhaza-debrecen-fotozas 07-eskuvoi-fotozas-wewood-kiegeszitok-dreamlab-photo 08-tb-ranch-pajta-eskuvo 09-dreamlab-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-nyiradony 10-eskuvoi-elokeszuletek-pajta-eskuvo-tb-ranch 11-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-pajtaeskuvo 12-pajta-eskuvo-nyiradony-debrecen-nyiregyhaza 13-eskuvoi-fotozas-budapest-debrecen-nyiregyhaza 14-eskuvoi-fotozas-dreamlabphoto 15-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-pajta-eskuvo 16-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-pajtaeskuvo 17-1-eskuvoi-fotozas-dreamlabphoto 17-2-eskuvoi-fotozas-dreamlabphoto 18-eskuvoi-menyasszony-csokor-pajtaeskuvo-tb-ranch 19-gyonoru-menyasszony-eskuvoi-fotozas 20-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-nyiradony 22-pajta-eskuvo-dreamlabphoto 23-eskuvoi-fotozas-budapest 24-eskuvoi-fotozas-tb-ranch 25-eskuvoi-fotozas-tb-ranch 27-eskuzvoi-fotozas-budapest 28-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-nyiradony 29-eskuvoi-fotozas-pajtaeskuvo 30-dreamlab-eskuvoi-fotozas-budapest-gyor-debrecen 31-eskuvoit-menu-tb-ranch-pajtaeskuvo 32-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-pajta-eskuvo 33-pajtaeskuvo-nyiradony-tamasipuszta 34-eskuvoi-fotozas-dabrecen-nyiregyhaza 35-eskuvoi-fotozas-budapest 37-pajtaeskuvo-debrecen-nyiregyhaza 38-eskuvoi-fotozas-nyiregyhaza-debrecen 39-pajtaeskuvo-dreamlab-eskuvoi-fotos 40-1-eskuvoi-fotozas-budapest 40-2-eskuvoi-fotos-igazi-eskuvo 40-3-eskuvoi-fotos-igazi-eskuvo 41-eskuvoi-fotozas-nyiregyhaza-budapest 42-koszoruslanyok-eskuvoi-fotozas-pajtaeskuvo 43-tb-ranch-eskuvoi-dekoracio 44-eskuvoi-dekoracio-tb-ranch-pajtaeskuvo 45-1-eskuvoi-fotozas-debrecen-nyiregyhaza 45-2-eskuvoi-fotozas-golden-hour 46-eskuvoi-fotozas-naplemente-pajtaeskuvo 47-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-debrecen-nyiregyhaza 48-eskuvoi-fotozas-tb-ranch-pajtaeskuvo 49-eskuvoi-fotozas-naplemente 50-pajta-eskuvo-fotozas-naplemente 51-eskuvoi-fotozas-budapest 52-eskuvoi-fotozas-naplemente-tb-ranch 53-eskuvoi-fotozas-nyiregyhaza-debrecen 54-eskuvoi-fotozas-tb-ranch 55-eslo-tanc-eskuvoi-fotozas 56-eskuvoi-party-fotozas 57-eskuvoi-fotozas-debrecen-nyiregyhaza 58-eskuvoi-fotozas-budapest-gyor 59-eskuvoi-fotozas-tb-ranch 60-eskuvoi-fotozas-budapest-gyor-debrecen-nyiregyhaza 61-eskuvoi-fotozas-tb-ranch 61-pajta-eskuvo-tb-ranch-nyiradony 62-1-eskuvoi-torta-tb-ranch 62-2-eskuvoi-torta-tb-ranch

Menyasszonyi ruha:  Shery Esküvői Ruhaszalon

Öltöny: Evenemen

Vőlegény kiegészítői: WeWOOD

Helyszín: TB-RANCH

Haj: Sári Gréta

Smink: Zsel Emese

Dekoráció:  Császár Erika

Táblák: Kulifay Daniel Art Gallery

Zene: Holiday Együttes

Torta: Sütiszalon

SHARE